Kiss Jenő Pásztorok zavara

Kiss Jenő Pásztorok zavara

Kiss Jenő Pásztorok zavara

A fény, a félelem, az angyal 
eloszlott már az égi hanggal, 
     nem zeng a mennyei torok – 
de szívükben még száll a langy dal 
     s csak állanak a pásztorok –: 
     „Megszületett királyotok!”

Hej, mire várunk? Útrakelve 
siessünk áldott Betlehembe! 
     – s botunk már indul is sután; 
az egyik még kinyúl a lenge 
     bárányfelhős barik után 
     s meghajlít egyet a nyakán.

Mennek a tág, visszhangos éjben, 
ők a földön, szemük az égen, 
     mennek s nem értik: mint lehet, 
hogy őket szólította, éppen 
     őket, az édes izenet – 
     Teremtőnk! vajon mit jelent?

Mit higgyenek? – bús, senki népek, 
kik aklos legelőkön élnek 
     s ruhájuk bolhákkal tele – 
Szájukon nem volt más, csak ének 
     s szívükben gyapjak melege – 
     ily kegyet érdemelnek-e?

Ég! mért nem üzentél azoknak, 
kik szentírások közt borongnak? 
     Azok megértik hangodat. 
Mért nem a díszes gazdagoknak: 
     vihetnek ajándékokat – 
     A pásztor mit ért meg s mit ad?

Így mennek, némán, tépelődve – 
s most már lenéznek, le a földre, 
     hol görcsös árnyuk hánytorog – 
Így mennek ők, így mindörökre, 
     zavartan, hogy ez mi dolog – 
     a szent, a bundás pásztorok. 

Kiss Jenő Pásztorok zavara

Vissza a Karácsonyi versekhez