Mécs László Karácsony

Mécs László Karácsony

Mécs László Karácsony

Mécs László Karácsony

Mesével nagy gyermekszemedben megjöttél újra szent karácsony, 
jöttél szívekbe sekrestyésnek: gyertyásan gyúljon az öröm. 
És minden oltár átkot fáklyáz, ökölbe görbül a köröm, 
vér csurran a karácsonyfákról, könny gömbölyül az új kalácson… 
Naptámadattól naplenyugatig csendőrszurony feszül az égnek: 
úgy tartják az álcsillagokkal kicifrált rongyos horizontot… 
Hol most az angyal? Az, ki régen ez éjen békeszárnyat bontott? 
Szuronyban szárny fennakadt és megfagyott ajkán az ének… 
Magányom ablakán kinézek a Krisztus-éhes éjszakába, 
a tél korán jött: kertem mélyén sok megfagyott virág-kísértet 
bólint, és zörren hófödötten, és sírnak, hogy csak félig éltek… 
A szél futkos füttyös bolondként, s rugdalja őket pajkos lába… 
A kerten túl az utcamedre: ott hömpölyög a nagy kloáka: 
árulkodóknak rothadt szíve (mint Sátán szennyes ürüléke) 
gyűlölködés, gyalázat ömlik sötéten, jaj és nincsen vége 
és árad mindent elborítóan a hosszú, a hosszú éjszakába… 
A bűzös árban mélyen bujkál a jóság szűzi borzadálya 
a tiszta szívek kagylójában, mint drága fényű gyöngyvetés… 
Úgy mennék bujdosó búvárnak s hol gyöngyöt termel szenvedés, 
mind összeszedném s Betlehembe vinném a három szent királlyal… 
A nagy kloáka ködje kormos: tudom, feljöttél, mégse látszol 
te Betlehembe hívó csillag! Úgy mennék, s merre, nem tudom… 
A pásztorokkal, vándorokkal, együgyűekkel egyúton 
csak mennék, míg elém virulna barmok között a játszi jászol. 
És mondanám: parányi jászol! te sártekének legszebb virága, 
mely tartod csöppnyi Jézusunkat, az égből csöppent tiszta mézet, 
a csillagokba nőjj csodának! Nőjj szuggeráló szent igézet, 
és csurgasd kelyhed édességét a mérgezett szívű világra! 
És szólnék: Jézus, szent mosolygás, arany bárányka, Isten csókja, 
gyöngécske harmatos kacsódat merítsd a bűzös kloákába: 
s a rothadásból rózsák lesznek, bimbóz a száradt lelkek ága, 
és földerül az Ember arca, és csókot hány a csillagokra… 
Szurony már nem szúr emberhúsba, lehullanak minden börtönrácsok, 
duruzsol mind hűlt kemence: muzsikál benne a szeretet! 
Minden szegények melegszenek, és minden rongyos gyerekek 
karácsonyfát, lovacskát kapnak és sohasemfogyó kalácsot… 
Jézuska, Isten báránykája! csinálj csodát nekünk: 
az égből dobd le a kicifrált sok csalfa fényű csillagot! 
Csillag legyen kéklő szemecskéd, szíved szórjon ránk illatot 
s az angyalajkról ellesett dal legyen testvéri énekünk! 

Karácsony

Mécs László Karácsony

Vissza a Karácsonyi versekhez