A karácsonyi angyalfény ⋆ Karácsony napja

Karácsony napja:

Az erdőszéli falu lakói minden évben csodálatosan várták a karácsonyt. Az ablakokban fénylő gyertyák, a fák ágai között villódzó fényfüzérek, s a házak fölött mintha aprócska angyalok suhantak volna, fényes ruhájukban. A faluban élt egy kisfiú, Matyi, akinek a legjobban tetszettek ezek a különös, karácsonyi fények. Egyik este, mikor a hópelyhek csendesen hullottak, Matyi a nagymamájához bújt.

– Nagymama, mondd el, mi az a karácsonyi angyalfény! – kérdezte csillogó szemekkel.

– Ó, Matyikám, az angyalfény régi idők óta része a karácsonynak – kezdte a nagymama. – Réges-régen azt mondták, hogy karácsony éjjelén az angyalok leszállnak közénk, s ahol jóságot, szeretetet találnak, ott fényt gyújtanak.

A kisfiú elképzelte, ahogyan apró angyalkák lebegnek a hóban, és vidáman gyújtogatják a lámpásokat. Ezen az estén Matyi elhatározta, hogy bármerre is jár, keresni fogja az angyalfényt. Másnap a faluban nagy volt a készülődés. A gyerekek hóembert építettek, az asszonyok mézeskalácsot sütöttek, s minden ház ablakába mécseseket tettek. Matyi barátja, Réka is segített a díszítésben.

– Matyi, szerinted tényleg látni lehet az angyalfényt? – kérdezte Réka.

– Ha nagyon figyelsz, talán igen – válaszolta Matyi titokzatosan. – De csak akkor gyújtják meg az angyalok, ha jószívűek vagyunk.

A karácsonyi fények nemcsak a faluban ragyogtak, hanem az emberek szívében is. Mindenki igyekezett kedves lenni a másikhoz, s a falu idős nénijének is vittek egy tálca süteményt. Az angyalfény hagyománya úgy tartotta, hogy ahol szeretet lakozik, ott az angyalok is szívesen időznek. A gyerekek esténként dalokat énekeltek, a szülők mesét mondtak, s a béke melege átjárta az egész falut.

Réka egyszer csak felkiáltott: – Nézzétek, az erdőszélen valami különös fény villog! – Matyi és a többi gyerek odaszaladt. A fák között egy apró, csillogó gömb táncolt a levegőben, mintha egy angyalka ruhájáról pattant volna le a fény. Mindannyian ámulva nézték.

– Talán ez az angyalfény! – súgta Matyi.

A kis gömb egy pillanatig sem tűnt ijesztőnek, inkább melegséget árasztott. Egyszer csak egy kedves hang szólalt meg:

– Gyerekek, az igazi angyalfény nem a szemnek, hanem a szívnek ragyog. Ott él mindenhol, ahol segítenek egymásnak, ahol kedvesek, ahol szeretnek.

A gyerekek ámulva néztek össze. Megértették, hogy a fény akkor válik láthatóvá, ha jószívűek, segítőkészek, és mindig szeretettel fordulnak egymáshoz.

A falu lakói az ünnepi vacsoránál megosztották egymással a történetet, s mindenki igyekezett a következő évben még több szeretetet adni. A művészek a falu kis templomában festményeket készítettek az angyalfényről, mások csodás díszeket faragtak belőle, s a gyerekek is rajzoltak fénylő angyalokat a hóba. Az ünnepi asztalnál elhelyezett egy-egy gyertya emlékeztette őket arra, hogy a fény, amit látnak, a jóság, amit adnak.

Matyi és Réka minden évben újabb és újabb fényeket gyújtottak a karácsonyfán. Minden láng emlékeztette őket arra, hogy a legszebb angyalfény az, amit egymásnak adnak: a szeretet, a gondoskodás, a jó szó. Így teremtették meg otthonukban az igazi ünnepi hangulatot. Miközben a család együtt nevetett, mesélt, s énekelt, az ablakokon túl, a hóesésben, mintha apró angyalkák suhantak volna, fénylő ruhájukban – de már tudták, hogy igazából a szívükben ragyog az angyalfény.

Így volt, igaz is volt, mese is volt, talán még igazabb is, mint hinnénk. Az angyalfény mindenhol ott ragyog, ahol szeretettel és jósággal fordulnak egymás felé.

Karácsony napjára:

Post Views: 4