A hóember karácsonya

Karácsony napja:

A hóember karácsonyi reggele: ébredés a hófödte kertben

Volt egyszer egy csendes, havas kert a falu szélén, ahol a karácsony reggele különösen varázslatosan kezdődött. Az éjszaka friss hóval terítette be a világot, a fák fehér bundát öltöttek, s a kerítés tövében egy hóember állt, kalapban és sárgarépa orral. Ő volt Hupi, a kert őrzője, akit a gyerekek építettek csak tegnap este.

Amint a nap első sugarai óvatosan megcirógatták a hóember arcát, Hupi kíváncsian körülnézett. Minden olyan csendes volt, mintha maga a világ is álmodna még. Hupi fülébe suttogott a hó, aztán egy kismadár jelent meg, leült a karjára, s kíváncsian csicsergett.

– Jó reggelt, Hupi! Tudod, milyen nap van ma? – kérdezte a kismadár.

– Jó reggelt, kedves madárkám! Ma van karácsony, ugye? – felelte Hupi, és a szíve megtelt melegséggel, bár csak hóból volt.

Ünnepi készülődés: díszek és ajándékok a hó alatt

Hupi nagyon izgatott lett. Szerette volna, ha a kert is átéli a karácsony örömét, így elhatározta, hogy díszbe öltözteti magát és a körülötte lévő bokrokat, fákat. A kismadár segített, ide-oda röpködött, és csőröcskéjével apró, piros bogyókat gyűjtött össze, hogy felfűzzék őket Hupi gombjaira.

A kert minden lakója felfigyelt a készülődésre. A mókus csillogó tobozokat hozott, a nyúl hosszú, zöld fűszálakat tekert karikába. A rigó egy aprócska fenyőtoboz-díszt lógatott Hupi répaorrára, s közben mindenki nevetett, játszott, mesélt egymásnak karácsonyi történeteket.

– Szeretnék én is ajándékot adni – mondta Hupi tűnődve. – De nincs semmim, ami ne hó, vagy fagy lenne.

A barátai összenevettek.

– A legszebb ajándék, Hupi, ha velünk vagy, és mosolyogsz! – csipogta a kismadár.

Barátok érkezése: vidám nevetés a zimankóban

Ahogy egyre több állat gyűlt a hóember köré, a kert megtelt élettel. A hó alatt rejtőző egerek óvatosan kidugták orrocskáikat, és kíváncsian figyelték a készülődést. Egy kis róka óvatosan somfordált közelebb, s bár először félénken hunyorgott, hamarosan ő is a díszítő csapat része lett.

– Jó együtt ünnepelni! – kiáltották a mókusok, és körbe-körbe futkostak Hupi körül, míg a kis róka boldogan csaholt.

A hóban puha lábnyomok jelentek meg, a levegőt betöltötte az ünnep illata, és a nevetés hangja messzire szállt a hideg, téli széllel.

– Sose gondoltam volna, hogy ilyen sok barátom lesz – mondta Hupi halkan, és hó-szemei boldogan csillogtak.

A hóember karácsonyi kívánsága: varázslatos pillanatok

Amikor a nap lement, és a csillagok kigyulladtak, Hupi mélyen elgondolkodott. Egyetlen kívánsága volt ezen a karácsony estén: bárcsak mindig együtt lehetnének mindannyian, soha ne legyenek magányosak, se ő, se a kert lakói.

Ekkor vékony, csillogó hópihe szállt az orrára. Mintha meghallotta volna a kívánságot, a szél halkan suttogni kezdett.

– Az igazi karácsonyi csoda a szeretet és a barátság – susogta a szél.

Az állatkák egymáshoz bújtak Hupi körül, és mindnyájan érezték, hogy valami varázslatos történt. Lehet, hogy Hupi csak hóember volt, de aznap este ő is, a kert is megtelt melegséggel.

Búcsú az ünneptől: melegség a hideg téli éjszakában

Ahogy a hold fénye bevilágította a hólepte kertet, mindenki csendben ült még egy kicsit Hupi mellett. A kismadár Hupi vállán pihent, a mókus és a nyúl egy-egy nagy hókupacban bújt el, és álmosan pislogtak.

– Köszönöm, hogy ilyen szép karácsonyt varázsoltatok nekem – mondta Hupi halkan.

– Mi köszönjük, hogy megosztottad velünk a szíved melegét – válaszolt a róka mosolyogva.

A kert lakói lassan hazatértek, de mindenki tudta, hogy ezt a karácsonyt soha nem felejtik el. Hupi magában őrizte a barátok mosolyát, nevetését és a szeretet melegét, amit együtt teremtettek azon a havas, varázslatos decemberi napon.

Így történt, úgy történt, igaz-e vagy sem, ilyen szép volt ez a mese! A szeretet, a jóság és a barátság minden karácsonykor csodát hoz, akár egy hóember kertjében is.

Karácsony napjára: