Karácsony napja:
[wpcdt-countdown id=”650″
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi falu, ahol minden karácsonykor fényesebb lett az ég, és minden ház ablakában gyertyafény játszott a hópelyheken. Ebben a faluban lakott egy kisfiú, Ádám, aki nagyon szerette a karácsonyt, legjobban pedig a karácsonyfát és annak tetején ragyogó csillagot.
Egy hideg decemberi estén, amikor a hó már vastagon borította a földet, Ádám anyukájával együtt díszítette a család karácsonyfáját. Mosolyogva rakosgatták fel az üvegdíszeket, a színes gömböket, az aranyszínű szalagokat.
– Anyu, miért teszünk mindig csillagot a fa tetejére? – kérdezte Ádám kíváncsian.
Anyukája elmosolyodott, és leült Ádám mellé.
– Tudod, kisfiam, réges-régen, amikor az első karácsonyfákat díszítették, az emberek úgy hitték, hogy a csillag mutatja az utat a szeretethez és a békéhez. A mi csillagunk is ezt jelképezi – válaszolta.
Ádám szeme felcsillant.
– És mesélnél nekem egy történetet a csillagról?
Anyukája bólintott, és így kezdte a mesét:
Volt egyszer egy kis csillag az égen, aki nagyon vágyott arra, hogy ő is része legyen az emberek ünnepének. Minden éjjel figyelte, ahogy a falusiak készülnek a karácsonyra, ahogy összegyűlnek, süteményt sütnek, énekelnek, és meghitten ölelik meg egymást. A csillag szíve megtelt szeretettel, és azt kívánta, bárcsak közelebb lehetne hozzájuk.
Egy téli éjjelen, amikor különösen hideg volt, a csillag leereszkedett a földre, és egy hófödte fenyő tetején ragyogni kezdett. Az emberek elcsodálkoztak, hogy milyen fényes lett a karácsonyfájuk. Megértették, hogy a csillag a remény, a szeretet és az összetartozás jele, és azóta minden karácsonykor csillagot tesznek a fa tetejére, hogy emlékezzenek erre a csodára.
Ádám csöndben hallgatta a mesét, majd sóhajtott.
– De anyu, honnan tudjuk, hogy melyik csillagot válasszuk a fára?
Anyukája elgondolkodott.
– A tökéletes csillagot nem attól találjuk meg, hogy milyen nagy vagy fényes – suttogta –, hanem attól, hogy mennyi szeretettel tesszük fel. Lehet aranypapírból hajtogatott, lehet régi családi dísz, vagy akár kézzel készített is, a lényeg, hogy együtt válasszuk és együtt helyezzük fel.
Ádámnak eszébe jutott, hogy a múlt évben a nagymamájával készítettek egy fonalból készült csillagot. Elővette a fiókból, és óvatosan átadta anyukájának.
– Ezt szeretném idén a fa tetejére tenni – mondta halkan.
– Nagyon szép döntés – mosolygott anyukája, majd együtt feltették a csillagot a fa tetejére.
A fények ragyogtak, a hó csendesen hullott odakint, és Ádám úgy érezte, most igazán ünnep van a szívében.
Azóta minden évben közösen készítettek egy új csillagot a fára. Néha aranyszínű papírból, néha csillogó fonalból, vagy akár színes gyöngyökből is. Volt, hogy a testvérével együtt festettek rá mosolygós arcot, máskor meg üzenetet írtak rá: „Szeretet”, „Öröm”, vagy „Béke”.
Eltelt néhány év, és a család karácsonyfáján már sok-sok csillag gyűlt össze. Mindegyik más volt, mégis minden karácsony este, amikor együtt álltak a fa körül, Ádám tudta, hogy mindegyik csillag egy-egy közös pillanatot, egy-egy szeretetteljes emléket őriz.
Egyik évben a szomszédban lakó kislány, Zsófi is átjött, hogy megnézze a gyönyörű fát.
– Melyik a kedvenc csillagod, Ádám? – kérdezte.
Ádám elmosolyodott, és megmutatta azt a fonalból készült első csillagot.
– Ez, mert ezt együtt készítettem a nagymamámmal, és minden évben eszembe jut róla, mennyire szerettem őt.
Zsófi is elgondolkodott, majd csendesen megszólalt.
– Nálunk is lehetne minden évben új csillagot készíteni?
– Persze! – nevetett Ádám. – Én szívesen segítek neked!
Így lett az, hogy a falu összes gyermeke karácsony előtt együtt készített csillagot, és minden család fája tetején olyan csillag ragyogott, amit szeretettel és örömmel alkottak.
Azóta a karácsonyi csillag titka már nem is titok többé: az igazi karácsonyi csillag nemcsak a fenyő tetején ragyog, hanem minden kisgyermek és felnőtt szívében, aki szeretettel ünnepel, odafigyel a másikra, és jósággal tölti meg az ünnepet.
Így volt, úgy volt, ez volt a mese, talán igaz is volt, talán nem, de hogy szeretetből és jóságból született, az biztos!