Babits Mihály A felnőtt karácsony

Babits Mihály A felnőtt karácsony

Babits Mihály A felnőtt karácsony

Mit akarsz? Hová sietsz? Talán 
azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz 
mint gyermekjátékot rugója, visszadob 
utadnak elejére ahelyett 
hogy az Idő fenéktelen 
gödrébe suhintana?

Karácsony csenget a szörnyű télben. 
Alig hallom csengését. Sárga 
arcokat látok a hóverésben 
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon 
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat 
fojtja az ünnepek kalácsa.

Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb 
s elérhetetlen éden-álma hogy 
enni legyen kinek-kinek 
elég! nézz a gonosz nyájra mely 
naiv báránykora múltán 
nem vél többé magáról semmi jót.

Nem kell neki szalag és csengő. 
A gyermek megnőtt s szép játékjait 
elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez! 
A szív hideg és kemény mint a föld. 
Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk. 
Nézd a bedugult időt s hazug tereket:

a földet mely a sírok rothadását 
s csontok pőreségét takarja, 
s az eget, a Mennyek csillagos 
homlokzatát, a kivilágított 
Potemkin-frontot, mely mögött 
nincsen még levegő sem… 

Babits Mihály A felnőtt karácsony

Vissza a Karácsonyi versekhez