Karácsonyi előkészületek stessz és idegeskedés nélkül

Karácsonyi előkészületek

A karácsony a szeretet ünnepe, a nagy család összegyűlik, együtt költik el a karácsonyi vacsorát, ebédet. Mindenki szeretné jól érezni magát, azonban ez igen nagy terhet ró a családanyákra. A karácsony előtti nagytakarítás, bevásárlás, ajándékok beszerzése, ezernyi olyan feladat, melyet szenteste beköszöntére, már mind teljesíteniük kell. Gyakran megesik, hogy az ünnepek után, kifacsarva, hulla fáradtan esnek be a nők a munkahelyükre, hiszen szinte minden, az ünnepekkel kapcsolatos teher rájuk hárul. A stressz és idegeskedés elkerülése érdekében szeretnénk néhány jó tanáccsal szolgálni a karácsonyi előkészületek kapcsán.

A karácsonyi készülődés az eltérő korosztályok számára különböző időpontokban kezdődik. Általában az idősebbek már szeptember végén elkezdik megvásárolni a karácsonyi ajándékokat, lassan feltöltik a fagyasztószekrényt, végig gondolják a teendőket. A fiatalabb korosztály számára a karácsony ősz elején, igencsak távolinak tűnik, rájuk inkább az impulzus vásárlás, és az utolsó pillanatban született döntések a jellemzőek.

Nézzük, hogyan tudjuk beosztani jól az időt a karácsonyi előkészületekre, hogy frissen, stresszmentesen élvezhessük az ünnepet.

Karácsonyi előkészületek: Négy héttel karácsony előtt

Érdemes listát írni azoknak a nevével, akiknek ajándékot szeretnénk adni, illetve soroljuk fel azon ismerőseinket, barátainkat is, akiknek csak üdvözlőlapot küldenénk. Ne feledkezzünk meg a kollégákról, a gyerekek karácsonyi ünnepségén megajándékozni kívánt gyerekekről, tanárokról sem. Az apróbb, kézzel készült ajándékok elkészítéséhez most szerezzük be az alapanyagokat, szedjünk össze minél több ötletet. Ehhez ajánljuk a karácsony témájával foglalkozó Facebook csoportokat, a karacsony.info.hu oldalt.

Nézzünk szét a fagyasztónkban, vegyük ki a régebben elrakott ételeket, hogy majd a karácsonyi vacsora, ebéd alapanyagait eltárolhassuk.

 

Karácsonyi előkészületek: Három héttel karácsony előtt

Vegyük elő az előző évek karácsonyi díszeit, nézzük át melyiket kell pótolnunk, ha eltört. Próbáljuk ki a karácsonyi égősorokat, nehogy a felrakás előtt derüljön ki, hogy kiégett az égő. Kezdjük elpostázni a külföldre szánt ajándékokat, üdvözlőlapokat, hogy időben megérkezzen szeretteinknek. Ekkor már érdemes megtervezni a karácsonyi menüsort, listát összeállítani a beszerzendő alapanyagokból. Ne felejtsük el, hogy karácsony előtt a hentesek, zöldségesek már túlterheltek, az utolsó pillanatban nem biztos, hogy beszerezhetőek a szép, minőségi áruk, így érdemes a tárolható élelmiszereket már ekkor megvásárolni.

Karácsonyi előkészületek, tervezzünk időben.

Karácsonyi előkészületek, tervezzünk időben.

Karácsonyi előkészületek: Két héttel karácsony ünnepe előtt

Ne halogassuk tovább a takarítást. Alaposan járjuk végig a lakást, mint egy tavaszi nagytakarítás alkalmával. Az udvar és a lakás dekorálását ezután már könnyű szívvel tudjuk elkezdeni. Érdemes gondot fordítanunk a kiegészítőkre is, úgyhogy nézzük át a karácsonyi vacsorán, ebéden szükséges evőeszközök, szalvéták, terítők, tányérok meglétét, ha valami hiányzik még be tudjuk szerezni. Szintén fontos, hogy elegánsan tudjunk a karácsonyi ünnepeken részt venni, így már ekkor vegyük szemügyre ruhatárunkat, jelentkezzük be a fodrászhoz, kozmetikushoz.

Karácsonyi előkészületek, vacsora

Nézzük át a karácsonyi vacsorán, ebéden szükséges evőeszközök, szalvéták, terítők, tányérok meglétét

Karácsonyi előkészületek: Egy héttel karácsony előtt

Mindenképpen kezdjük el becsomagolni az ajándékokat. Ilyenkor derülhet ki, kinek nem tudtuk még beszerezni az ajándékot. A szükséges élelmiszerek megvásárlása szintén ekkorra érik be, ilyenkor már csak a friss árut vásároljuk meg. Az aprósütemények, mézeskalács elkészítését se halogassuk, hanem már a hét elején kezdjünk hozzá, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen még ezzel is foglalkoznunk, ráadásul néhány süti sokkal finomabb, ha pihentetjük. A karácsonyi saját készítésű likörők, szaloncukrok, édességek elkészítésébe is fogjunk bele ezen a héten.

Karácsonyi előkészületek, csomagolás

Karácsonyi előkészületek, ne hagyjuk a csomagolást az utolsó napra.

Amennyiben tartjuk a magunk által felállított ütemtervet, biztosan könnyebben fogjuk átvészelni a sűrű karácsonyi napokat és nem félholtan, fáradtan és rossz emlékekkel fogunk beesni ünnepek után a munkahelyünkre.

További érdekességek a karácsony blogban

Karácsonyi versek

Karácsonyi köszöntők

Karácsonyi idézetek

Karácsonyi mesék, adventi történetek

Karácsonyi SMS-ek

Karácsonyi dalok

Újévi jókívánságok