A varázsdió és a karácsonyfa

Karácsony napja:

A varázsdió legendája: eredete és jelentése

Egyszer nagyon régen, egy csendes, havas kis faluban élt egy aprócska lányka, Eszter. Ő minden évben türelmetlenül várta a karácsonyt, hiszen a karácsonyfa alatt mindig rejtőzött valami meglepetés. Egyik télen, amikor Eszter éppen a nagyapja mellett ült a sparhelt melegénél, a nagyapa különleges mesébe kezdett.

– Tudod-e, drága Eszterkém, honnan ered a varázsdió legendája? – kérdezte mosolyogva az öreg.

– Nem tudom, nagypapa, meséld el nekem! – csillogott Eszter szeme.

– Réges-régen, amikor az emberek még alig ismerték a karácsonyfát, volt egy diófa az erdő szélén. Ez a diófa különleges volt, mert a termései aranyfényben csillogtak, és aki egy ilyen varázsdiót talált, annak a szíve megtelt szeretettel és jósággal. Aki pedig továbbadta a diót, annak a kívánsága teljesült, ha az szívből jött.

Eszter ámulva hallgatta a történetet, és megfogadta, hogy ha valaha varázsdiót talál, ő is valami jót kíván majd.

Hogyan kapcsolódik a varázsdió a karácsonyhoz?

Ahogy teltek az évek, a falu lakói egyre inkább összegyűltek karácsonykor, hogy együtt ünnepeljenek. Egy évben egy ismeretlen utazó érkezett a faluba, kezében egy fényesre díszített kosárral. Minden gyereknek adott egy-egy aranyló diót, és azt mondta:

– Ezek nem közönséges diók, hanem varázsdiók. Díszítsétek fel velük a karácsonyfátokat, és gondoljatok arra, amit igazán kívántok. Csak jóságos szívvel kívánjatok valamit, mert a varázsdió ezt meghálálja!

Ettől kezdve minden karácsonykor a diók kerültek először a fára, mielőtt bármi mást felakasztottak volna. A gyerekek titokban suttogtak a dióhoz, hátha teljesül a kívánságuk.

A karácsonyfa díszítésének hagyományai

Eszter családja minden évben együtt díszítette fel a fenyőfát. Az anyukája papírcsillagokat hajtogatott, az apukája cukorsüvegeket fűzött szalagra, Eszter pedig mindig a diókért felelt. Óvatosan beledugta a diókat aprócska aranypapírzacskókba, és felkötözte őket a legszebb ágakra.

– Itt egy varázsdió, anya! – kiáltotta boldogan.

– Tedd jó magasra, hadd védje meg a házat szeretettel – válaszolta mosolyogva az édesanyja.

A falu többi gyermeke is így tett. Volt, aki apró rajzokat rejtett a dió mellé, mások színes szalaggal díszítették. Mindannyian tudták, hogy a dió nemcsak dísz, hanem a szeretet és összetartozás jelképe is.

Varázsdió a karácsonyfán: szimbólum és varázslat

Egy évben valami különös történt. Eszter kistestvére, Marci, nagyon beteg lett karácsony előtt. Eszter szívében egyetlen kívánság volt: bárcsak Marci meggyógyulna! A legszebb aranydiót választotta ki, két kézbe fogta, és halkan suttogta:

– Kérlek, varázsdió, hozd vissza Marci mosolyát!

A dió ekkor mintha megremegett volna Eszter kezében. Másnap reggel, karácsony napján, Marci arca kipirult, és vidáman nevetett, ahogy meglátta a feldíszített fát.

– Nézd csak, Eszter, a varázsdió működött! – kiáltotta örömmel.

A család összebújt a fenyőfa alatt, és Eszter tudta, hogy a szeretet és a jóság valóban csodákra képes.

Családi történetek a varázsdió és karácsonyfa körül

Azóta minden évben Eszterék családjában újabb és újabb varázsdiók kerülnek a fára, és mindenki elmond egy kedves kívánságot. Nem nagy dolgokat kérnek, csak sok nevetést, egészséget, békességet és szeretetet egymásnak és a falunak.

A falubeliek is elmesélik egymásnak, hogy kinek hogyan segített a varázsdió. Volt, aki régi barátokat talált meg, mások új reményt kaptak a karácsony csillogó estéjén.

A karácsonyfa így lett a szeretet, a család és a jókívánságok jelképe. A varázsdió pedig emlékeztet mindenkit arra: ha tiszta szívvel kívánunk, a jóság mindig visszatér hozzánk.

Így történt, igaz mese volt, talán mégsem egészen úgy, de aki hisz a varázslatban, annak a karácsonyfán ma is ott csillog egy aranyló varázsdió.

Karácsony napjára: