A karácsony varázsharangja ⋆ Karácsony napja

Karácsony napja:

A karácsony varázsharangja legendájának eredete

Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi-messzi kis faluban, ahol a hópelyhek úgy szállingóztak, akár az álmok, s a fenyőfákat fehér bunda takarta, élt egy öreg harangöntő, Bálint bácsi. A falucska lakói nagyon szerették őt, mert mindig mosolygott, és szívesen mesélt a régi időkről, amikor még apró gyermekként hallgatta a karácsonyi harangszót.

Egy hideg decemberi éjszakán, amikor a csillagok különösen fényesen ragyogtak, Bálint bácsi különös álmot látott. Egy aranyló harang jelent meg előtte, melynek hangja úgy csengett, mintha maga a szeretet szólna belőle. Amikor felébredt, tudta, hogy ezt a harangot neki kell elkészíteni. Ez lesz a karácsony varázsharangja, mely mindenki szívében felébreszti a jóságot és a szeretetet.

Hogyan vált a harang a karácsony jelképévé?

A harang mindig is különleges helyet foglalt el a falu életében. Amikor megszületett egy kisbaba, megszólalt a harang. Ha valaki bajban volt, a harang hangja hívta össze a falubelieket, hogy együtt segítsenek. Karácsony estéjén azonban másként csengett: lágyan, ünnepélyesen, mintha angyalok zenélnének.

A varázsharang gondolata hamar elterjedt a faluban. A gyerekek izgatottan suttogtak róla a kandalló mellett. “Mit gondolsz, milyen lesz a varázsharang hangja?” kérdezte Palkó az öccsét, Saroltát.

“Szerintem olyan lesz, mint anyu ölelése, meleg és megnyugtató,” válaszolta Sarolta.

A harang lassan a karácsony jelképévé vált. Nemcsak azt jelentette, hogy eljött az ünnep, hanem azt is, hogy ilyenkor mindenki egy kicsit jobb, figyelmesebb és szeretetteljesebb.

A varázsharang szerepe a magyar hagyományokban

Ahogy teltek a napok, Bálint bácsi munkához látott. A falu apraja-nagyja segített neki. A kovács hozott egy darab ezüstöt, a pék egy marék búzaszemet, hogy a harang ne csak szép legyen, de szerencsét is hozzon. A gyerekek minden reggel köszöntötték a harangot, s közben egymásra is jobban figyeltek.

Egyik este a harangöntő műhelyéhez szaladt egy kisfiú, Misi.

“Bálint bácsi, holnap lesz karácsony! Készen lesz a harang?” kérdezte csillogó szemmel.

“Ha mindenki hisz a varázslatban, holnap megszólal,” mosolygott az öreg.

A magyar hagyományokban a karácsonyi harang mindig is összekötötte az embereket. Az ünnepi harangszó emlékeztetett rá, hogy az igazi ajándék nem a csomagolásban, hanem a szívünkben lakik.

Mesék és történetek a karácsonyi harangokról

Elérkezett a karácsony estéje. A templom előtt gyűlt össze a falu. Mindenki izgatottan várt. Egyszer csak Bálint bácsi előlépett, kezében az aranyló haranggal.

“Na, ki szeretne csengetni vele először?” kérdezte vidáman.

A gyerekek egy emberként kiáltották: “Sarolta! Mert ő mindig segít mindenkinek!”

Sarolta félénken átvette a harangot. Meglengette, és csodálatos, tiszta hang csendült fel, mintha a csillagok is dalra fakadtak volna.

Abban a pillanatban a falu minden lakója szívében valami meleg érzés gyulladt. Az öreg Mariska néni így szólt: “Ezt a hangot sosem feledem. Olyan, mint egy ölelés.”

A harang csengése után a falu megtelt nevetéssel, énekkel, és mindenki megölelte egymást. Nem csak a harang szólt, hanem a szeretet is.

Ünnepi harangszó: a varázslat ma is él tovább

Évről évre, amikor eljön a karácsony, a falu harangja újra és újra megszólal. Mindenki tudja, hogy a harang varázslata abban rejlik, hogy emlékeztet bennünket: a szeretet a legnagyobb ajándék.

Azóta, ha valaki szomorú vagy egyedül érzi magát, csak elég meghallgatni a harang szavát, és rögtön eszébe jut, hogy nem vagyunk egyedül. Mindig van, aki szeret minket.

Így történt, hogy a karácsony varázsharangja a szeretet, a jóság és az összetartozás jelképe lett. Minden karácsonykor újra és újra elmondják a faluban ezt a mesét, és a gyerekek boldogan hallgatják, mert tudják, hogy a varázslat velük is megtörténhet.

Így volt, így igaz volt, így volt ez a mese!

Karácsony napjára:

Post Views: 10