Hangolódjunk együtt a karácsonyra

Hangolódjunk együtt a karácsonyra!

Karácsony napja:

Még ha egyelőre nyoma sincsen, lassan de biztosan, egyre közeleg karácsony ünnepe. Ideje elkezdeni felkészülni a karácsonyi ünneplésre, megkezdeni az előkészületeket, hogy minden teendővel idejében végezni tudjunk.

Hangolódjunk együtt a karácsonyra

Hangolódjunk együtt a karácsonyra

De ehhez mindenekelőtt lélekben kellene ráhangolódnunk a karácsonyra, erre a különleges téli ünnepre. És ki más tudna ebben segíteni nekünk, mint nagy mesélőink, akiknél szebben senki más nem tud nekünk mesélni karácsony ünnepéről?

A tornác előtt alig valamivel domborodtak a sima hó fölé a díszbokrok kupolái.

Messzebb a magas park szikrázott, amelyben minden fekete ágacskát ezüst karima szegett.

És a fenyők pufi, csillogó terhük alá húzták zöld tappancsaikat.*

Hangolódjunk együtt a karácsonyra

Hangolódjunk együtt a karácsonyra

Vége már a jó időknek, a karácsony a hideget és havat is elhozta nekünk. De megvan ennek a télnek is a maga varázsa. A vakítófehér hó, melyen megcsillan az alkony, a csillogó, ezüst pelyhek, melyek megülnek a sötét árnyékot vető fenyőfák tűlevelén. És persze a házak ablakaiból kisugárzó meleg, hívogatóan csalogató lámpafény. Az ablakokon pedig a karácsonykor jól megszokott vidám-színes, ünnepien villogó fényfüzérrel.

Oroszországban járunk, egy fagyos, téli éjszakán, nem sokkal karácsony első napja, szenteste előtt. A várostól távol eső, elhagyatott hétvégi kúriába éppen karácsony idejére látogat a ház ura, hogy gyógyírt találjon gyászoló, fájó szívére. Gyorsan bemenekül a zord hófúvás elől, be a kinti időhöz képest kellemesen langyos melléképület szobájába. Itt helyet foglalt egy kis plüss széken, a cserépkályha mellett, melyet hű szolgája gyújtott be neki.

A karácsony, ez a legnagyobb ünnep a világon, egyúttal a szeretet ünnepe is. Mindennapi harcunk során, a túlélésért folytatott küzdelemben egy kis nyugalom, pihenő vár ránk. Van valami csodálatos, elmondhatatlan, megismételhetetlen szépség a karácsony ünnepében.

A fák, a zúzmara szürke tömbjei fekete árnyékokat lódítottak a fémesen fel-felszikrázó hó-halmokra.

Az oldalszárnyban, a hevültre fűlt plüss garnitúrás nappaliban öles fenyőt állított a cserépedényben

az asztalra Ivan. És éppen akkor erősítette a keresztre formázott csúcsra a gyertyát…

A karácsony színes fényei, az, hogy együtt lehetünk azokkal, akiket igazán szeretünk, gyógyírt adhatnak a legfájóbb sebekre is. Még akkor is, ha a közelmúltban a legnagyobb bánat ért bennünket.

“- Holnap itt van, ugye a karácsony.

– Nem, kell, vidd innét! – ráncolta a homlokát Szlepcov, és közben ezt gondolta:

Hát ma van szenteste? Hogy felejthettem el?”

Hangolódjunk együtt a karácsonyra

Hangolódjunk együtt a karácsonyra

Karácsony szentestéjén pedig megtörténik az igazi csoda. A mélyen gyászolt kisfiú meglátogatja édesapját egy igazi, tündéri szépségű pillangó formájában.

Varázslatos karácsonyra hangolódást kívánunk mindenkinek!

És aztán a négy kiterjeszkedett, szélein enyhén fölpöndörödő, sötétbársony, csillámfoltos szárny

a gyengéd, elragadtatott és már-már emberi boldogság sóhajára libbent.

* Az idézetek forrása: Szenteste, in Vladimir Nabokov: Terra Incognita. Kráter Műhely Egyesület, Budapest, 1995.