Adventi szokások, hagyományok
Az adventi időszak eljövetele nemcsak jólesően előrevetíti a világ talán legnagyobb ünnepét, hanem ez már önmagában egy ünnep. De mi is ez tulajdonképpen? Mikor tartjuk pontosan? És mit ünneplünk vele? Igyekszünk minden kérdésre válasszal szolgálni.
Adventi szokások, hagyományok: az advent eredete
Az ‘advent’ szó latin eredetű, és ‘eljövet’-et vagy ‘úrjövet’-et jelent.
Az advent ünnepe a karácsonyi ünnepkör része, ami konkrétan advent első napjától kezdődik, és egészen vízkeresztig tart. Tehát ebben benne van a karácsony előtti időszak (ez az advent), a karácsony ünnepe, valamint az ezt követő periódus.
Adventi szokások, hagyományok: mit ünneplünk adventkor?
Az adventi időszakot tulajdonképpen nevezhetjük Jézus-váró időszaknak. A neve is erre utal: várjuk a Messiás eljövetelét, és ez az ünnep lényege. Ezen kívül ünnepeljük vele a megújulást, egy új élet kezdetét, melyben a szeretet jegyében csupa jó és helyes dolgot cselekszünk.
Adventi szokások, hagyományok: mikor van az advent időszaka?
Az advent kezdete Szent András apostol napjához köthető, ami november 30-án van. Ugyanis az ehhez legközelebbi vasárnap van advent első napja. Más megközelítésben pedig a karácsony napja (december 25.) előtti negyedik vasárnap veszi kezdetét. A karácsony napja pedig egyúttal az advent vége utáni első nap.
Adventi szokások, hagyományok: régi korok babonái
Az adventhez ma is több szokás kapcsolódik, de régen is voltak különböző hagyományok.
A babonás néphithez köthető szokások különleges lényekkel, csodálatos, előre megjósolt eseményekkel jellemezhetőek. A szerelmi varázslatok különösen népszerűek voltak. Ilyen például, amikor egy eladósorban levő lány férjhez akar menni. Annak reményében, hogy „bekötik a fejét”, hajnali mise előtt levágott három darabkát a templom harangköteléből, és ezeket viselte a pántlikáján. Ha bevált a trükk, farsangig akár meg is találhatta élete párját.
Adventi szokások, hagyományok: mai népszerű tradíciók
Manapság már a keresztény szemlélet uralkodik az adventi hagyományokon.
Régebben az advent idején illő volt böjtöt tartani, és ilyenkor a zajos, nagyzoló mulatságok is tiltva voltak. Mára azonban ezeket a szigorú szabályokat nem szükséges betartani.
Másik, máig ünnepelt hagyomány az adventi időszakban a szentcsalád-járás, ami a 20. században jött divatba. Ennek során a katolikus hívők minden nap más családhoz visznek el egy, a Szent családot ábrázoló képet. Imádkoznak, és együtt ünnepelnek. Ezzel tulajdonképpen a Jézust váró Mária és József betlehemi szálláskeresését elevenítik fel, és kilencnaponta ismétlik meg.
A legismertebb, máig élő, népszerű szokás a fenyőágból készített adventi koszorú, melyre gyertyákat tesznek, amik egy-egy fogalmat szimbolizálnak.
A gyermekek kedvence pedig természetesen az adventi naptár, aminek 24 ablakocskájában egy-egy kis meglepetés lapul. Karácsony napja előtt 24 nappal kezdik naponta egyesével kinyitni, így enyhítik a karácsonyig hátralevő kínzóan hosszúnak tűnő idő érzését.
Karácsony eredete
A betlehemezés története
Karácsonyi versek
Karácsonyi versek és köszöntők
Karácsonyi idézetek
Karácsonyi mesék, adventi történetek
Karácsonyi SMS-ek
Szilveszteri SMS-ek
Karácsonyi dalok
Karácsonyi kifestők